Udvari bolondok már az ókorban is előforduló olyan személyek voltak, akiknek feladatuk volt a nagyurak udvaraiban, különösen lakoma alatt és után, tréfáikkal szórakoztatni. Általában kiváltságos joguk volt az urukat vagy királyukat érintő kényesebb témákat is érinteni, sőt néha ízléstelen vagy pikáns módon tárgyalni. Ennek néha megvolt a maga előnye, mert egy jólsikerült tréfával vidám kedvre hangolva uralkodóját, olyan témák felé irányíthatta annak figyelmét, amelyet más egyéb szerepet betöltő udvaroncnak említeni is tilos volt. William Shakespeare komédiái híressé tették a 16-17. századi udvari bohóckodást.
A világtörténelem híres bolondjai
Némely udvari bolond szellemessége nemcsak uralkodója szivében, de a történelem lapjain is helyet biztosított magának. Így például Triboulet és utóda Brusquet II. Ferenc francia király udvarában, azután ugyanazon időben Bölcs Frigyes szász választó fejedelem udvarában Klaus Narr, kinek bohóságai több kötetben meg is jelentek. Egy ilyen tréfás történet, hogy a választófejedelem drágakövet vásárolván megkérdezte Klaus Narrt, hogy mire becsüli azt – a bolond találó feleletet adott, mondván: „Oly drága és értékes, amilyenre egy gazdag bolond becsüli, s ahogy megfizeti”.II. Eduárd angol király Tapasz nevű bolondja tagja volt az uralkodó legszűkebb magánszemélyzetének.[10] Triboulet, XI. Lajos és I. Ferenc francia királyok kivételesen éles elméjű bolondja a források szerint mikrokefáliában szenvedett. Akkora hírnévre tett szert, hogy francia és az olasz irodalom közismert alakja lett. Giuseppe Verdi Rigoletto című operájában Triboulet neve a francia „rigoler” (nevet) igével elegyített formában jelenik meg újra.[11]
