Sisaknak nevezzük azon öltözék-kiegészítőket, amelyek elsődleges szerepe a fej és adott esetben a nyak védelme a túlzott külső mechanikai hatásoktól. A sisak külső héja emiatt általában merev és ellenálló, míg belsejében valamilyen párnázat, bélés található. Leggyakrabb a hadászatban, munkavédelemben, sportban alkalmazzák őket, az egyes területen alkalmazott sisakok egymástól nagyban különbözhetnek.
Harci sisak
Ókori sisakok
Védőfegyver a régi szálfegyverek ellen. Kezdetben állati bőrök fejrészét hordták ezzel az ellenség megijesztése volt a cél. Az ókor harcosai fedetlen arccal küzdöttek, például az asszír sisak, mely bronzból készült, csúcsban végződő magas süveghez volt hasonló, csupán a fejtető védelmére szolgált; ez a sisakforma volt használatban Európában a bronzkor vége felé és a vaskor első időszakában. Magyarország-on (H.-Böszörmény, B.-Gyula) és Németország északkeleti részén magas méhkasidomú és gombos csúccsal ellátott bronz-sisak fordul elő, ellenben a galliai sisak alacsony, csúcsa hegyes és hosszan fölnyúló. Az etruszk sisak teteje alapvetően gömbölyű volt, kifelé hajló peremes aljánál fogva elődje a középkori vaskalapoknak, néha két oldalt szarvidomú nyúlvánnyal, tetején villa- vagy szigonyalakkal látták el.
Igen változatos volt a görög sisak: itt meg kell különböztetni a sisakdíszt, amely előre hajló volt és lószőrrel ékesített tarajból állt; rendes alkatrészeihez tartozott még a nyakvért, a homlokvért és az állkötő; ezekhez néha még orrvédő is járult; sőt volt, hogy álarc alakú arctakaróval is el volt látva a sisak. A római sisak (galea bőrből, cassis ércből) a görög változata volt; itt is megkülönböztették a sisakdíszt (crista, iuba), a tarajt (apex), az állkötőt (bucculae), homlokvértet (proiectura) és az arctakarót (vehiculum).
