Az első várak megközelítőleg i. e. 9000 környékén épültek a termékeny félhold területén, fejlődésük több hullámban történt, melyekben jelentős visszaesések (bronzkori összeomlás, kora középkor) is voltak. Az ókori erődépítészet csúcspontja Mezopotámiában az Új-Asszír birodalom, Európában a Római Birodalom idejére esett, míg a klasszikus várépítészet fénykora a késő középkorban volt, a feudális széttagoltság idején. A tűzfegyverek elterjedésével (15-16. század) a várak jellege és építészei megoldásai jelentősen átalakultak; a bástyaműves kultúra csúcspontját a Vauban-rendszer időszakában érte el, majd a 17. század végétől helyüket lassan a tervezetten kialakított erődvárosok és övvárrendszerű erődök, erődrendszerek váltották fel.
A történelem során a váraknak számos eltérő típusa alakult ki, sok esetben azonban nem beszélhetünk lineáris fejlődésről, hiszen az első palánkok, halomvárak, tégla, vagy kő falazatú erődök és belsőtornyos városerődítések gyakorlatilag egyszerre jelentek meg az i.
