A vitorla az árbóchoz és/vagy a rudazat egyéb elemeihez (baum, gaffrúd, keresztrúd, vagy maga a hajótest) erősített és kifeszített, nagyfelületű, de viszonylag vékony anyagdarab, amely a szél erejének kiaknázásával a hajónak mozgási energiát kölcsönöz. A vitorlássportban az egyik legnagyobb tudást és gyakorlatot igénylő művelet, hogy a vitorlázatot mindig úgy állítsa be a hajó legénysége, hogy a vitorlákon a legnagyobb felhajtóerő keletkezzen. A vitorlát klasszikusan vászonból, ma már szinte kizárólag műszálas vagy kompozit anyagokból készítik. Alakja a keresztvitorlázatú hajókon négyszög (trapéz), (egyes vitorlák esetében háromszög) manapság legtöbbször háromszög vagy csonka háromszög.
A mai vitorláshajók alapvitorlázatának (a nagy- és az orrvitorlának) legfőbb jellegzetessége, hogy szabásukból adódóan függőleges szárnyként is képesek viselkedni. A szárnyprofil két oldalán ébredő nyomáskülönbség miatt a vitorlán a szélirányra közel merőleges irányú felhajtóerő ébred. Ez a felhajtóerő teszi lehetővé, hogy a korszerű vitorlázatú hajó a látszólagos szélhez képest mintegy 30-45 fokban képes legyen haladni, azaz szél felé tudjon vitorlázni. A 20. század elejéig ezt a képességet a hajók csak nagyon korlátozottan voltak képesek kihasználni, a keresztvitorlázatú hajók a látszólagos szélhez képest legfeljebb 90 fokra tudtak haladni.
A vitorlák alakja szerint megkülönböztetjük:
vitorlafa-vitorlákat, melyek a vízszintesen fekvő fákra öltve, a szél irányához mért állásaikban a fékek által szabályozzák
rúdvitorlákat, melyek kifeszítése és szélnek tárása egy rézsút felfelé nyúló rúd által történik (ezek kisebb tengeri hajókon és csónakokon találhatók);
ágvitorlákat (alul szélesebbek, mint felül), melyeket az árbócok ágaihoz kötnek és a szarvkötelek által feszítenek;
tarcsvitorlákat, melyeket a tarcs köteleken csúszó kapcsokhoz öltenek.Az ág-, rúd- és vitorlafa-vitorlák négyszögletesek, bár alakra nézve egymástól eltérők, míg a tarcsvitorlák háromszögletesek.
