Az akvadukt vagy csatornahíd (latinul aquaeductus vagy aquaduct) a Közel-Kelet és Európa területén az ókorban létesített vízvezeték, amely a nagyobb településekbe vagy a művelés alatt álló földekre vezette el a környező, magasabban fekvő területek vizét. Tágabb értelemben aquaeductus minden olyan korai csővezeték, amely – akár a földfelszín alatt, akár felette – vezette el rendeltetési helyére az öntöző- és ivóvizet. Az akvaduktok tipikus csoportját alkotják a Római Birodalom területén elterjedt földfelszín feletti, pilléres-ívezetes építmények. Ez esetben a terep szintkülönbségeit áthidalandó pilléres boltívek sorozatából – a víz megfelelő sebességű áramlásának kedvező lejtésű – árkádsort alakítottak ki, s ennek tetején futott a vizet vezető kőcsatorna, fa-, agyag- vagy ólomcső. Néhol – különösen mélyebb völgyek vagy folyók felett – akár több emeletnyi boltívsort is kialakítottak, ebben az esetben az akvadukt valamely szintjét útként vagy hídként képezték ki.
Története
Az első akvaduktok a Közel-Keleten készültek, kifejezetten a szántóművelés alatt álló területek öntözésére, Jeruzsálemben például 533 méter hosszan fektettek le a föld alá alagútszerű csatornarendszert. Az ókori Görögországban a minószi civilizáció óta ismert technika volt a kutak vizének földbe fektetett csöveken keresztüli elvezetése, s a gyakorlatot az athéni Szolón az i. e. 6. század elején törvényeiben is szabályozta.
