A szerencse meghatározása filozófiai, vallási, misztikus és érzelmi összefüggések szerint változik. A Webster szótár szerint a szerencse „értelmetlen, kiszámíthatatlan, irányíthatatlan erő, amely az események kedvező vagy kedvezőtlen folyását formálja egy egyén, egy csoport, vagy egy ügy esetében”. Max Gunther úgy határozza meg, mint „az olyan eseményeket, amelyek az egyén életét befolyásolják és amelyek látszólag nem állnak az egyén irányítása alatt”.Ha úgy tekintjük, mint egy tényezőt, ami az egyén irányításán túli, tekintet nélkül arra, hogy mit akar, milyen szándékkal van, vagy milyen eredményt kíván, akkor két értelemben használják a kifejezést: előíró és leíró értelemben. Az előíró értelemben a szerencse természetfeletti, determinisztikus koncepció arról, hogy vannak olyan erők (pl. istenek vagy szellemek), amelyek előírják, hogy bizonyos események hogyan történjenek, ahogyan a fizika törvényei előírják, hogy bizonyos események bekövetkeznek. Ebben az értelemben használják, amikor azt mondják: „nem hiszek a szerencsében”. A leíró értelemben az emberek akkor használják, miután kedvező, kedvezőtlen vagy valószínűtlen események történnek velük.
A jószerencséhez és ellentétéhez, a balszerencséhez számos, kultúránként és koronként eltérő szokás kötődik aszerint, hogy a puszta véletlennek tekintik a hatását, vagy hitet, esetleg babonát társítanak hozzá. Több politeista vallásban a szerencsének saját istene van, mint például Fortuna istennő az ókori római, vagy a hét szerencseisten a japán mitológiában. Daniel Dennett filozófus úgy véli, hogy „a szerencse puszta szerencse”, nem pedig tulajdon, személy vagy dolog. Carl Jung a szerencsét szinkronicitásként látja, amelyet úgy ír le, mint „egy értelmes egybeesést”.
