a dzsessz, de a határterületen a jazz-rock (például Herbie Hancock) igen;
a népzene, de a folknak nevezett irányzat (például Joan Baez, Bob Dylan korai számai) igen;
a blues, de bizonyos irányzatai (például R&B) igen;
az alternatív vagy underground stílusok, (de a határvonal itt is elég keskeny)
a klasszikus zene átdolgozása általában (például Swingle Singers), de bizonyos feldolgozások (például Bartók Béla Allegro Barbaro című műve vagy Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusa az Emerson, Lake & Palmer előadásában (Pictures at an Exhibition), vagy akár Johann Sebastian Bach műveinek elemei a Procol Harum vagy az Ekseption előadásában) igen.
A popzene a 20. század ötvenes éveiben, a rock and roll kialakulásával az Egyesült Államokban létrejövő szórakoztatóipari ág, a popkultúra része és paradox módon annak létrehozója. Újdonság, hogy a gyártás, a terjesztés, az eladás szakaszában egyaránt minden addiginál tudatosabban számol a lehetséges célcsoport(ok) gyorsan változó igényeivel, mi több, igyekszik formálni azt. A popzene a fiatalokat is komoly szokásokkal rendelkező, addig nem látott keresletet generáló fogyasztóknak tekintette, átalakítva ezzel az addig csak felnőttekre alapozott szórakoztatóipart.
A kifejezés utal a populuxe-ra is, amely az Amerikai Egyesült Államokban az 1950-es évek elejétől az 1960-as évek elejéig vezető stílusirányzat volt és amely az ipari formatervezés és az ergonómia eredményeinek elterjesztésével elérhető áron, korszerű árukhoz kívánta juttatni a kisembert is.
A 20. században folyamatos volt a fejlődés a hangrögzítés terén. A hanglemez, a fonográf megjelenése és elterjedése a rádió korszakában már a távol levő előadó zenéjének határokon túli terjesztését is lehetővé tette.
