A kezelt hardver-erőforrásoknak része többek között a memória, a processzor, a merevlemez és a perifériás eszközök használata.
Adalékként idézzük az ISO nemzetközi szabványosítási szervezet definícióját, mely szerint az operációs rendszer „olyan programrendszer, amely a számítógépes rendszerben a programok végrehajtását vezérli: így például ütemezi a programok végrehajtását, elosztja az erőforrásokat, biztosítja a felhasználó és a számítógépes rendszer közötti kommunikációt.”
Az operációs rendszerek alapvetően három részre bonthatók: a felhasználói felület (a shell, amely lehet egy grafikus felület, vagy egy szöveges), alacsony szintű segédprogramok és a kernel (mag), amely közvetlenül a hardverrel áll kapcsolatban.
Vannak olyan operációs rendszerek, melyekben a kernel (mag) és a shell (héj) különválnak, így lehetőség nyílik ezek kombinációjára. Más rendszereknél, mint például a Windowsnál, ez a különválasztás mind elméleti, mind gyakorlati szempontból nehezebb.
Négyféle kerneltípus ismert, az úgynevezett
monolitikus kernel
hibrid kernel
mikrokernel és a kevésbé ismert
exokernel.A Unix monolitikus kernelre épül, ami mára elavultnak tekinthető, bár szerverek esetén szerencsés az ilyen. Ezeken a rendszereken nem különülnek el alapvetően a folyamat vezérlési, tárolási feladatok, illetve a rendszerhívások.
A mikrokernel annyira kicsi, amennyire lehet, gyakorlatilag az egyetlen feladata az erőforrások újraelosztása az alkalmazások között.
A Linux kernelje monolitikus kernel, azonban a programkód fordításakor megszabhatjuk, hogy mely részek kerüljenek betölthető állapotba, illetve melyek ne, így lehetőségünk van a modulok futás közbeni, dinamikus betöltésére, ami különösen asztali operációs rendszerek esetén célszerű.
A Windows által használt hibrid kernel is ránézésre egy mikro kernel, de itt kernel módban fut az üzenetkezelés (Application IPC), és az eszközillesztők.
