A nyereg lóra vagy más hátas állatra erősített készülék, amely az ülést biztosabbá és kényelmesebbé teszi. Készítésénél, alakja meghatározásánál tekintettel kell lenni, hogy a lónak olyan részeire helyezze saját és a rajta ülő lovas súlyát, amelyek alkatuknál fogva teherviselésre alkalmasak, tehát nem a hátgerincre, hanem az oldalbordákra, amelyek boltozott, dongaszerü alakjuknál, s a rajtuk fekvő izomzatnál fogva erre kiválóan alkalmasak. A nyereg szavunk ősi finnugor eredetű, csakúgy, mint a ló, fék, másodfű ('kétéves') ló, harmadfű ('hároméves') ló.
Története
A nyereg első nyomait Ázsiában találták meg. A kujundsii faragványokon a keleti népek mostani nyergéhez hasonlóakat láthatunk, amelyeken azonban még kengyel nincs. Rómában eleinte ephippiának nevezett gyapjúszövetet helyeztek a ló hátára. Szent Jeromos az első iró, aki 340-ben a nyeregről említést tesz, de alakját nem írja le. 385-ben kelt Theodosius császárnak az a rendelete, amely a postalovak nyergének súlyát határozza meg, anélkül, hogy szerkezetét érintené. A régi germánok elpuhult embernek tartották azt, aki nyeregben lovagol. Később azonban állati bőrt (Bast) tettek a ló hátára.
