A kalligráfia a (görög καλλος kallos „szépség” + γραφος grafosz „írás” szavakból) a díszes, szép (folyó) kézírást, annak művészi fokú gyakorlását nevezik. Kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben.
Előzményei, változatai
Az európai kalligráfia gyökerei a görög és római írnokok korába nyúlnak vissza, a Bibliát másoló és képekkel, iniciálékkal gazdagító középkori szerzetesekkel virágkorát élte egészen a könyvnyomtatás feltalálásáig (Johann Gutenberg, 15. század.) A 19. század végén William Morris a híres Arts and Crafts movement újra felfedezte és népszerűsítette. A mindennapi életben a kézírás visszaszorulásával a kalligráfiát, a díszesen megírt szövegek elkészítését speciális alkalmakkor gyakorolják, meghívók, diplomák és hasonlók kerülnek ki a kalligráfia mai mesterei keze alól.
A kínai és a kelet-ázsiai kalligráfia eszköze az ecset, amelynek segítségével az írnok szintén folyamatosan tudja a jeleket főleg rizspapírra vagy selyemre írni. A kínai írásjegyek neve hanzi, a japánoké kandzsi, a koreaiaké handzsa, de a hangult is lehet kalligrafikusan írni. A kalligráfiát ezeken a távol-keleti helyeken igen fontos művészetnek tartják, és része a legkifinomultabb ázsiai festészetnek is.
A kalligráfiát vagy folyamatos mozdulatokra épülő szép kézírást például a japán gyerekek iskolában tanulják sok éven át, része az általános oktatásnak, ugyanis a japánok írásjelei fogalmakat takarnak, képileg is reprezentálnak, és a hangalak mellett a gyerekek rögzítik a jel előállításához szükséges finom manuális mozgás részleteit nemcsak a fejükben, hanem az izmaikban is.
