Az ikebana a hagyományos japán virágrendezés művészete, szó szerinti jelentése ”életben tartott virágok” (japánul: 生花).
Kezdetek
Az ikebana elődje, a tatebana születése
Josimicu sógun uralkodása alatt (1367–1395) a virágünnep, vagyis hanagjókai ismét virágkorát élte. A hanagjókai-ban a virágok mellett nagyobb szerep jutott a vázáknak is. Ezek a korabeli vázák a Tang-kori (618-907) Kínából származtak, a virágdíszítés szokása összefonódott a kínai eredetű tanebata, évenként megrendezett ünnepséggel.
A legenda szerint ugyanis a Tejút átellenes partjain élő két elszakított szerelmes, a Szövőlány és a Pásztorfiú csillaga minden év hetedik havának hetedik napján egy éjszakára találkozik. Ezt a találkozást ünnepelték meg a korabeli Kínában, és ezzel együtt a Japán udvarban is a Nara korszak (VII. század) idején. Egy császári napló feljegyzései szerint 1416-tól 1443-ig minden év július 7-én tanabata-hóraku ünnepségen sort kerítenek virágrendezési kiállításra. Ugyanakkor mindezek hatására egyre többen kísérelték meg a virágokat művészi elrendezéssel pompás vázákba helyezni. Ezek a próbálkozások, váza és virág kompozíciója, alkotás és környezet közötti összhang megtalálása mind-mind odáig vezetett, hogy lassan kialakult az ikebanakészítés szabályrendszere és stílusa. Ezen kor alkotásait tatebanának nevezzük.
