A fizikus természettudományi kutató, aki a kutatómunkáját az anyagi világ struktúrájának, viselkedésének, törvényszerűségeinek feltárása céljából elsősorban, de nem kizárólag a fizika tudományágának ismeretei, módszertana és megállapított törvényszerűségei alapján végzi. Attól függően, hogy elsősorban milyen kutatási témában dolgozik, illetve milyen módszertant használ, megkülönböztethetünk elméleti fizikust, kísérleti fizikust, illetve alkalmazott fizikust. Noha sok esetben ez a kategorizálás a konkrét kutatók esetében nem is lehetséges, mégis érdemes a három kategóriáról külön-külön szót ejteni.
Az elméleti fizikusok általában alapkutatási feladatokkal foglalkoznak, olyan problémákon dolgoznak, mint pl. az idő, a gravitáció vagy a maghasadás témakörei, és az emberiség olyan nagy kérdéseire keresnek választ, mint a világegyetem keletkezése, korai fejlődése. A fizikai törvényszerűségek matematikai elemzése, ezen eredmények fizikai szempontú interpretációja és a következtetések levonása a feladatuk. A kísérleti fizikusok feladata a megállapított vagy feltételezett fizikai törvényszerűségek konkrét megvalósulásának modellezése fizikai kísérletek megtervezése, elvégzése, az eredmények kiértékelése és interpretációja által. A kísérletek irányulhatnak valamely feltételezés bizonyítására vagy cáfolatára, vagy pedig valamilyen konkrét cél, folyamat, effektus elérésére, jelenség előidézésére, megvalósítására, ezen jelenségek laboratóriumi körülmények között történő megfigyelésére, leírására, vagy későbbi hasznosítási célú technikai megoldás kidolgozására. Az alkalmazott fizikusok az elméleti eredményeket arra használják fel, hogy kutatási és vizsgálati berendezések kifejlesztésével új utakat találjanak a technika, a társadalom műszaki problémáira, megoldásokat dolgozzanak ki a mérnöki tudományok általi felhasználásra, így különösen az atomenergia, az elektronika, az optika, az anyagtudomány, a kommunikáció, az űrhajózás vagy az egészségügy számára. Az interdiszciplináris fizikát művelő kutatók, pl.
