Az esszé (franciául: essai) a szépirodalmi alkotások egyik sajátos válfaja. Műfaja közismerten nehezen definiálható. Valószínűleg nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy annyiféle esszé létezik, ahány esszéíró. Samuel Johnson (1709-1784), aki maga is kiváló esszéíró volt, az alábbi meghatározást adta:
Rövid terjedelmű, témáját merítheti az irodalomból (Magyarországon ennek van a legnagyobb hagyománya), a tudomány felfedezéseiből, a politikai életből, vagy a mindennapi élet megfigyeléséből. Erősen tükrözi írója véleményét, nézőpontját, sokszor szépirodalmi igénnyel íródik.
Az irodalmi műnemek hagyományos hármas csoportosításában (líra-dráma-epika) hagyományosan az epikánál szerepel, azonban ha fogalmát a végsőkig kibővítjük (ez alapján létezik esszévers, esszéregény stb.) akkor a lényegét tekintve a negyedik műnemnek tekinthetjük.
Azonban még a szűkebben vett "esszé" is átmeneti műfaj, mégpedig az irodalmi-irodalmiatlan/irodalom alatti szöveg között, hiszen írója az irodalmi és bölcseleti beszédmód határsávján mozog.
Meghatározása
"Bár az esszé mint önkifejezési tudatforma igen rég jelen van a világirodalomban, pontos műfaji meghatározása mindmáig nem ismeretes." - írja a Magyar irodalom története Ez a fent már említett összetett átmeneti jellegéből adódik.
Általánosságban ezeknek a prózai szövegeknek két fő jellemzőjük van:
egy témával kapcsolatban a párbeszéd (párbeszédbe való bekapcsolódás vagy a párbeszéd kezdeményezésének, létrehozásának az) igénye
a gondolkodás eszköztárával törekszik áttekinthetőbbé, világosabbá, érthetőbbé tenni helyzeteket, dolgokat, gondolatokat.A köznyelvben esszének nevezzük:
az elemző vagy értelmező irodalmi fogalmazást
az egy témáról szóló irodalmi fogalmazást, amely rendszerint a szerző személyes véleményét tükrözi
az olyan filozófiai-szaktudományi értekezést, amely mondanivalóját szépírói eszközökkel fejti ki. Az esszé így az értekező próza c.
