A mítosz (a görög μυθος=müthosz a. m. beszéd, elbeszélés, üzenet, párbeszéd szóból) eredeti értelmezésben irodalomelméleti, irodalom- és kultúrtörténeti fogalom. A különféle emberi kultúrák és vallások a mítoszaikban magyarázzák meg a világ keletkezéséről és lényegéről, az emberi civilizáció gyökereiről szóló elképzeléseiket. Az eszkatológikus vallási mítoszok szerint végül a jó ismét legyőzi a rosszat, mint a teremtéskor, és a végítélet után ismét megteremti a paradicsomi állapotot.
Történeti értelmezés
Az írással nem rendelkező kultúrákban azokat az általában élőbeszéd formájában és nemegyszer erre szakosodott mesteremberek (énekmondók, lantosok, varázslók és táltosok stb.) által terjesztett történeteket jelentette, amelyek a kultúra, a közösség, a kisebb-nagyobb csoportok számára valamilyen közös jelentést hordoztak, és ezáltal a csoport közös emlékezetének egy fontos részét alkották s az ősök tudását őrizték. Ez a tudás, ez a közös jelentés általában, mivel a tudományos, sőt a racionális gondolkodás általában még nem alakult ki ezen csoportokban, vallásos elemekkel mélyen át volt itatva. Az ősi, csak kezdetleges vagy semmilyen írással sem rendelkező csoportok mítoszainak rendszere, a mitológia, általában egyszerre jelentett tudományos világmagyarázatot, vallási tanítást és hiedelemrendszert (a tudomány és vallás ekkor még nem vált el élesen egymástól), erkölcsi útmutatót és „népi–nemzeti”, csoportmegkülönböztető hagyományok rögzítését.
Idővel a legtöbb történeti csoport (sumerok, akkádok, héber törzsek, az egyiptomi istenkirályság, Görögország pelaszg őslakosai, Kína „han” etnikumú népessége, a görögök csoportjai, a rómaiak stb.) létrehozta a maga világmagyarázatából, vallásából, isteneiből, hőstörténeteiből összegyúrt mitológiáját. Ennek megfelelően beszélhetünk sumer, héber, egyiptomi, görög, római stb.
