Az absztrakt művészet vagy nonfiguratív művészet (kevésbé gyakran használt, egyéb elnevezésekkel: nem-objektív művészet, abszolút művészet, konkrét művészet, tárgyatlan művészet) hagyományos meghatározással, a szűkebb értelemben vett valóság- és természetábrázoló jelleget, azaz a valóság tárgyi összefüggéseit és alakjait (mint pl. a tárgyak, élőlények, tájak, tér- és időbeli viszonyok) a műalkotásokból kiküszöbölő és a művészi munkában tudatosan figyelmen kívül hagyó, a hagyományos természetelvű és ábrázoló jellegű művészettel szembehelyezkedő, természeti motívumokra még csak nem is utaló képzőművészeti irányzatok gyűjtőneve. Az „absztrakt” elnevezés a filozófia (azon belül a lételmélet) „absztrakció” szavából eredeztethető.
Szűkebb értelemben véve, absztrakt művészetnek azokat az Európában létrejött, de világszerte elterjedt modern és posztmodern (19. és 20. századi), az avantgárdban gyökerező művészeti irányzatokat és iskolákat nevezzük, melyek fent leírt „tárgyatlan” attitűddel rendelkeznek. Jellemzői - elsősorban a festészetben, szobrászatban és iparművészetben - a geometriai formák, a színek és hasonló (képi) eszközök öncélú, modelltárgyakra nem utaló vagy azokat a végsőkig leegyszerűsítve ábrázoló, a képelemek önálló kölcsönhatását vizsgáló - sokszor módszeresen kutató - használata.
Az absztrakt művész a formákat és színeket önmagukért ábrázolja, és főképp ezek (elvont) összefüggései, hatásai (a szemlélőben kiváltott ösztönös érzések) és kölcsönhatásai (harmónia/diszharmónia) érdekli, nem pedig az, hogy egy „fizikai” tárgyat, illetve egy társadalmi jelenséget ábrázoljon. Az absztrakt művészet ilyen tekintetben a műalkotás-elemek (formák, színek, testek, szavak, mondatok) jelentésének bizonyos mértékű kiküszöbölését, feloldását jelenti: egy absztrakt festő képén egy négyzet nem egy szobafalat vagy ablakot ábrázol, hanem pusztán önmagát.
Természetesen felmerülhet a „miért?” kérdése is - mire jó és kinek jó az elvontság - ami valójában több kérdés, több eszmei dimenzióban is vizsgálható - nemcsak a történelmi feltételeket tekintve, hanem elméleti, világnézeti síkon, és, ettől nehezebben elválaszthatóan, a művészek szubjektív elgondolásait téve mérlegre.
